Emésztőrendszeri panaszokra, baktériumok ellen, a szervezet téli védelmére, szájápolásra, általános közérzetre.
Az MGO 550+ Manuka méz természetes formájában legalább 550mg/kg metilgioxált tartalmaz, amely felelős az antibakteriális hatásért.
Használata: naponta háromszor fogyasszon 1 teáskanálnyi mézet 30 perccel étkezés előtt! A mennyiség szükség esetén növelhető.
A manuka méz
Már Magyarországon is egyre többen hallottak arról a kizárólag Új-Zéland természetes, jórészt megműveleltlen tájain fellelhető növényről, a manukáról, amely egy egészen kivételes mézfajtának, a manuka méznek a forrása. A "világ másik végéről" azonban eddig leginkább csak a híre érkezett el ennek a "csodaszernek", azok ugyanis, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek vele, esküsznek gyógyító erejére.
Akik viszont ismerik, tudják, hogy a manuka méz nem csodaszer. Egyrészt mint minden mézfajta, a manuka is egyesíti magában azokat a hatásokat, amelyeket az emberiség évezredek óta ismer és használ, és amelyek éppen ezért nem szorulnak különösebb bizonyításra. Másrészt viszont a természet egy csipetnyi titokkal áldotta meg, hogy kiemelje a más növényekből összegyűjtött mézek köréből. Ez a titok pedig az összetevői között egyedülálló mennyiségben megtalálható vegyület, a metilglioxál, amely felelős a különleges antibakteriális hatásfokért. Ezt a hatásfokot pedig egyetlen más, a Földön eddig megismert, természetes állapotában megtalálható anyagban sem mutatták ki.
Ez teszi a manuka mézet világszerte annyira kedveltté, hogy milliók áldoznak rá nem kevés pénzt és fáradtságot, hogy felkutassák kedvenc termékeiket.
akciox

